Figyelem!

Honlapunk fő célja, hogy teret adjon a fogyasztóvédelmi esetek megvitatására, hogy fórumunk felhasználói segítsék egymást tanácsaikkal, valamint, hogy a leírt esetek által mások elkerülhessék a hasonló kellemetlen szituációkat. Viszont NEM VAGYUNK FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG, NEM FOGLALKOZUNK SZAKTANÁCSADÁSSAL. Amikor tudunk, szívesen segítünk abban, hogy hova lehet érdemes fordulni az adott problémával, segítünk a honlapon történő eligazodásban, és szívesen bekapcsolódunk a fórumon folyó eszmecserébe.

bútor javítása

dolcevita
User offline. Last seen 5 év 18 hét ago. Offline
Csatlakozott: 05/21/2012

Segítséget szeretnék kérni!
A gyártótól vásárolt ülőgarnitúránk 3 hónap használat után olyan állapotba került, hogy kénytelen voltam a gyártóval felvenni a kapcsolatot és panaszt tettem. Az ülőgarnitúra kiült, hehe-hupás, kifelé lejt,gödrös. Leráztak azzal, hogy nagyon sok a munkájuk majd keresnek. Végül újra én kerestem őket és elvitték, hogy megtörténik a bútor javítása. Ennek most éppen 1 hónapja. Azóta várjuk, hogy történjen valami, de igazán már nem is szeretnénk újra visszakapni. Elment tőle a kedvünk. Gyakorlatilag kifizettünk 300 ezer forintot és 1 hónapja nincs bútorunk, nem történik meg a bútor javítása.
Milyen jogom van? Tud valaki segíteni?

admin
User offline. Last seen 37 hét 4 nap ago. Offline
Csatlakozott: 07/09/2009
Bútor javítása

Kedves Dolcevita!

Én nem lennék ennyire türelmes. Első körben naponta hívogatnám a gyártót, hogy történjen meg a bútor javítása. Tapasztalatom szerint hamar elegük szokott lenni a telefonhívásokból, és eleget tesznek a kötelezettségüknek. Ha ez nem elegendő be kell ígérni, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz fog fordulni a bútor javítása ügyében. Ha ez sem hat, akkor ezt tényleg meg kell tenni.

Érdekes témák