Rendszeres látogatója (csodálója) vagyok a Kopaszi Gátnak, mint a maga nemében egyik legszebb közparknak (nagy köszönet a magán kéznek), ezt le kellett szögeznem mindenekelőtt.
Gyönyörűen megmunkált, tervszerűen rendezett, tiszta, gondozott környezetben elhelyezkedő, frappáns, nívós, de mégis családiasan hangulatos helynek találtam a Cafe Ponyvaregényt.
Majdnem egy éve készülünk egyik barátommal, hogy a teraszán ülve, a Dunában, a meseszép kert- szerű tájban, esetleg naplementében gyönyörködve köthessük össze a látványt gasztronómiai élvezetekkel. Rendszeres látogatásainkkor mindig a nagy forgalom, különböző rendezvények keresztezték számításainkat. Nem jutottunk be, ám a látvány és a sétány felé illatozó töki pompost, (véleményem szerint Budapesten a legjobb(!)) rétest, jégkrémet, üdítőt kínáló külső „pult” mindig kárpótolt-csigázott minket, ezért újra és újra lehetőséget kerestük.
Úgy döntöttünk, hogy a cél érdekében előre asztalt foglalunk! Viszont az internetes oldalukon megadott számok közül egyik sem látszott működő képesnek, hiába próbálkoztunk.Lásd: Cafe ponyvaregény
Nagy sajnálattal tudomásul vettük, majd a következő, Gáton tett látogatásunkkor bementünk, hogy rákérdezzünk. Egy kedves pincér nagyon segítőkészen elmondta hogy azok a számok valóban nem élnek és megadta a „működő” mobil számot. (lehetne talán ez feltüntetve az internetes oldalon. Nem…?)
Múlt hét szombaton, a „jó számot hívva” sikerült du. 15h-ra asztalt foglalnunk. Madarat lehetett volna fogatni velem!:)
Érkezésünkkor még tiszta, napos idő volt, így a Duna felé eső teraszon ülve, megelégedettséggel vettem kézbe az eddig csak messziről csodált étlapot.
Az étlap kissé viseltes, de érdekes, részletes, ínycsiklandó, ezen kívül hasznos cikkekkel, leírásokkal kecsegtető. Többek között az ételek elkészítésének módja is fel van jegyezve. Örültem neki, mert így nagyobb rálátással választhatja ki az ember, hogy mit szándékszik enni. Egyébként nehéz választani, ha közben érdekesebbnél-érdekesebb cikkek vonják el az ember figyelmét. 🙂
Megérkezett a pincér csinosan öltözve és kötényben. Az összhatáson nem kicsit rontott a későbbiekben magára kanyarított márkás, de sajnálatosan rikító színekben pompázó tréning felső, melytől aztán meg sem szabadította magát. (Rendben, hogy esetleg fázott, de nincs erre valami munkaköréhez jobban illő ruhai megoldás?)
Barátom hagymalevest rendelt cipóban, második fogásnak pedig „Csirkemellet roston, karamelles gyümölcsökkel”, én orja levest és „Faja csirkemellet baconba göngyölve kapros saláta ágyon”, viszont kértem hozzá a „nem fagyasztott, előre gyártott szörnyűség” hasábburgonyából is. Egyszer élünk!:)
…aztán vártunk…mindig jó sokat.
Odajött egy pincér és elmondta a barátomnak, hogy a cipó elfogyott, csak csészében tudják tálalni a levest. Mit tehetnénk? Elfogadtuk.
(Közben rose-t iszogattunk és harcoltunk a zöld-sárga kockás terítőre (+ borra) támadó muslincák hadával.)
Nagy sokára megjött a leves. Az övé jóformán ízetlen volt, én pedig az előttem gőzölgő levessel először csak farkas szemet nézni tudtam. Az étlapon említett lúdgége tészta, zöldségek, friss vágásból származó hús helyett mindössze répadarabokat és (valószínűleg egy vak kézilány műveként, háromtól nyolcszögletű lapokig) találomra feldarabolt, fuldokló, elázott palacsinta darabokat fedeztem fel. Hiába próbáltam felismerni „Orjaleves mivoltát”, nem sikerült. Szerencsére ízre jó volt, így megettem.
A második fogás ismét meglepett minket több okból is:
-a köret felnőtt adag volt, de a hús maximum gyermek adag. Barátomnak egy kis szelet, hártyára klopfolt, grillezett csirkemell, nekem egy darab
„rolád szerű” hús, feldarabolva
– a burgonyáról elfelejtkeztek, így kis idő múlva hozták külön egy tányéron a sajnos minden bizonnyal „fagyasztott, előre gyártott szörnyűség” volt,
majdnem hidegen
– barátom rizse a legnagyobb jóindulattal sem volt főttnek nevezhető, leginkább ropogós sörétre emlékeztetett.
– a karamellizált gyümölcsök (étlapon: alma, narancs, barack) helyett mindössze ananász volt a tányérján és az elkészítésnél leírt tejszínes öntetet is
hiába kereste.
Mindezeket szomorúan tudomásul véve azért elfogyasztottuk az étel nagy részét, barátom inkább a húst és gyümölcsöt. Nem akartuk visszavitetni, mert éhesek voltunk…és maradtunk, így a már jól ismert és bajnok rétest kértük volna desszertnek. A pincér sajnálattal közölte, hogy elfogyott és már nem is sütnek ma. Egy másik asztalnál a rendelt mákos gubáról is ugyanezt mondta. ( Szombaton 15h-kor már se cipó, se mákos guba, se rétes és még ki tudja mi? Aki vacsorázni jönne mit ehet majd?).
Végül a barátom 3 sajtos palacsinta batyut rendelt, én pedig mogyorókrémes palacsintát. Nagy sokára megérkezett a desszert. A palacsintáinkról nem tudok rosszat írni, isteni volt. A desszert megmentette az ebédet. Talán tömören ennyit:)
Visszagondolva egyetlen dologra nem kellett pár percnél többet várni és az a kissé borsos számla volt…

Összességében nagy csalódásként ért ez a sokkal pozitívabbnak remélt élmény.

…sajnálom…

ui: Az internetes oldalukon feltüntetett email címre is hiába írtam, nem működik.